Az embereknek alapvetően két baja szokott lenni velem: egyrészt akkor vesznek komolyan, amikor nem kéne, másrészt akkor nem vesznek komolyan, amikor kéne.

Az én fegyverem az irónia, az én hitem az életem. Teljesen alárendelem magamat a zenének, ennek az együttesnek. Kemény és őszinte az üzenet, amelyet a világ számára igyekszem közvetíteni. Ugyanakkor képes vagyok magamat elengedni, nem veszem magamat mindig véresen komolyan. Akik képesek ezt megérteni és magukra vonatkoztatni, esélyesek arra, hogy eljussanak a mondanivalóm lényegéig. Akik nem, azok beállnak a már említett emberek táborába. Esetleg a fórumunkon kötnek ki…

Eddig a hosszas bemutatkozásaim nem igen állták meg a helyüket: egy személyt nem lehet néhány bekezdésben leírni. Elég annyi, hogy benne vagyok minden dalban, amit írok, minden zenében, amit szerzek. Egy egyveleg vagyok: az életem során felhalmozódó tapasztalatokat, hatásokat ötvözöm, rendszerezem. Hiszem, hogy mindez képes összeállni egy képpé, egy borzalmas képpé.

Nem szeretnék sokat beszélni az elképzelésimről a zenével kapcsolatban. Egyrészt már sokat elárultam a honlap különböző részein, másrészt a dalszövegekben is tükröződik ez, harmadrészt pedig még annyira az elején vagyunk mindennek, s még annyi minden jön. Mellesleg ennek az egész bandának én vagyok az egyik értelmi szerzője, a másik Amola, az az ember, akit őszintén csodálok emberileg és zenei téren is. Sok tervünk van a jövőre nézve. Addigis viszont meg lehet minket nézni a koncertjeinken.